Németh Cintia ( Őzike )

Lassan több mint tíz éve lovagolok. Már kis koromban megismerkedtem a lovakkal és mondhatni első látásra szerelem volt. Persze amikor elkezdtem lovagolni sokan mondták, hogy jaaj pár év és megunom. Én már akkor tudtam amit ők még nem. 

A lovakban megtaláltam a lelki társaimat, mintha egy hiányzó felemet pótolnák amikor a közelükben vagyok. Nem csak lovagolni tanultam meg általuk. Megtanítottak a gondoskodásra, törődésre. Hogy bizalom nélkül nem működnek a dolgok, legalábbis két élőlény között. Még nem teljesen értem a végére, de haladok az útón, hogy megértsem a nyelvüket. 

Valahányszor valami lelki problémám van, vagy csak szimplán összegyűlnek a dolgok, lemegyek a lovardába. Lemegyek mert már tudom, hogy új embereként fogok hazajönni. Tiszta fejjel, boldogan, kristály tiszta érzelmekkel megtelve. Nekem talán a lovaglás, a lovarda légköre adja a legnagyobb gyógyírt és erőt. Mert amikor a lovon ülök és elengedem magam, akkor rajzolódik ki igazán, és jövök rá, hogy mi az ami igazán számít. Számtalan problémámra megoldást találtam amikor ebben a csodás környezetben töltöttem időmet. Olykor, olykor menedéket adott az ostromló gondolataim elől. 

Mind ezek melett, sikerült egy olyan közösségre rátalálnom ami nagyon befogadó és kedves. Legyen szó bármiről, mindig segítenek. Akárhányszor ismeretlenekkel mentem túrázni, vagy egy másik csoportba lovagolni, azonnal befogadtak az első perctől kezdve. Úgy viselkedtek mintha mindig is velük lovagoltam volna. Hálás vagyok mindazért amit a lovaktol és ettől a közösségtől kapok. Hálás vagyok, mert ide tartozhatok. Kívánom mindenkinek, hogy megtalálja az életében azt a fajta, mértéktelen boldogságot, amit én a lovakban, lovaglásban megtaláltam.